JANE AUSTEN Büszkeség és balítélet Pride and Prejudice Fordította: Szenczi Miklós Tartalomjegyzék 8. FEJEZET....................................................................90 I. KÖNYV...................................................... .................2 9. FEJEZET....................................................................93 1. FEJEZET......................................................................2 10. FEJEZET..................................................................96 2. FEJEZET......................................................................4 11. FEJEZET..................................................................99 3. FEJEZET......................................................................6 12. FEJEZET................................................................102 4. FEJEZET......................................................................9 13. FEJEZET................................................................106 5. FEJEZET....................................................................11 14. FEJEZET................................................................109 6. FEJEZET....................................................................13 15. FEJEZET................................................................111 7. FEJEZET....................................................................17 16. FEJEZET................................................................113 8. FEJEZET....................................................................20 17. FEJEZET................................................................116 9. FEJEZET....................................................................24 18. FEJEZET................................................................119 10. FEJEZET..................................................................27 19. FEJEZET................................................................123 11. FEJEZET..................................................................31 III. KÖNYV.............................................. ..................126 12. FEJEZET..................................................................34 14. FEJEZET..................................................................38 1. FEJEZET..................................................................126 15. FEJEZET..................................................................40 2. FEJEZET..................................................................133 16. FEJEZET..................................................................43 3. FEJEZET..................................................................136 17. FEJEZET..................................................................48 4. FEJEZET..................................................................139 18. FEJEZET..................................................................50 5. FEJEZET..................................................................143 19. FEJEZET..................................................................57 6. FEJEZET..................................................................149 20. FEJEZET..................................................................60 7. FEJEZET..................................................................152 21. FEJEZET..................................................................63 8. FEJEZET..................................................................156 22. FEJEZET..................................................................66 9. FEJEZET..................................................................159 23. FEJEZET..................................................................69 10. FEJEZET................................................................162 11. FEJEZET................................................................167 II. KÖNYV................................................................. ...72 12. FEJEZET................................................................172 1. FEJEZET....................................................................72 13. FEJEZET................................................................175 2. FEJEZET....................................................................75 14. FEJEZET................................................................179 3. FEJEZET....................................................................77 15. FEJEZET................................................................184 4. FEJEZET....................................................................80 16. FEJEZET................................................................187 5. FEJEZET....................................................................82 17. FEJEZET................................................................191 6. FEJEZET....................................................................84 18. FEJEZET................................................................195 7. FEJEZET....................................................................88 19. FEJEZET................................................................198 Büszkeség és balítélet - 1/199 - I. KÖNYV 1. FEJEZET Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit. - Kedves Bennet - mondta Mrs. Bennet férjének egy napon -, hallotta már, hogy Netherfield Park végre bérlőre talált? Mr. Bennet azt válaszolta, hogy erről nem tud. - Pedig így van - erősködött az asszony. - Mrs. Long az imént járt itt, és mindent elmesélt. Mr. Bennet nem felelt. - Nem is kíváncsi, hogy ki a bérlő?! - kiáltotta az asszony türelmetlenül. - Úgyis tudom, hogy el akarja mondani, halljuk hát, nem bánom. Az asszonynak nem kellett több biztatás. - Nos, kedvesem, ha mindenáron tudni akarja: Mrs. Long azt a hírt hozta, hogy Netherfieldet egy vagyonos fiatalember bérelte ki Észak-Angliából; négylovas hintón jött le hétfőn megnézni a birtokot, s annyira megtetszett neki, hogy tüstént megegyezett Mr. Morisszal; Szent Mihály napjáig beköltözik, a cselédség egy része pedig már a jövő hét végén a kastélyban lesz. - Mi a neve? - Bingley. - Házasember? Nőtlen? - Nőtlen, drágám, persze hogy az! Nőtlen ember, méghozzá vagyonos; négy-ötezer font az évi jövedelme. Mit szól, milyen szerencse ez a mi lányainknak! - Hogy érti ezt? Mi köze van ennek a lányokhoz? - Drága Bennet - felelte az asszony -, ne legyen ilyen tuskó! Természetesen arra gondolok, hogy egyik lányunkat feleségül veszi. - Talán ezzel a szándékkal telepszik itt le? - Ezzel a szándékkal! Hogy mondhat ilyen sületlenséget! De egyikükbe feltétlen beleszeret, s ezért rögtön meg kell látogatnia, mihelyt ideérkezik. - Eszem ágában sincs. Maga és a lányok elmehetnek; talán még jobb, ha egyedül küldi el őket, mert maga van olyan csinos, mint akármelyik lánya, és Mr. Bingleynek esetleg maga tetszene legjobban az egész társaságban. - Drágám, ne hízelegjen! Nem mondom, voltam én is csinos, de most már nem tartom magam különös szépségnek. Ha egy asszonynak öt eladó lánya van, ne törődjék többet a szépségével. - Ilyen esetben hiába is törődik vele már. - De kedvesem, igazán meg kell látogatnia Mr. Bingleyt, mihelyt letelepszik a szomszédságunkban. - Ez több, mint amit megígérhetek, higgye el. Büszkeség és balítélet - 2/199 - - Gondoljon a lányaira. Gondolja meg, milyen szerencse lenne ez egyiküknek. Sir William és Lady Lucas már eltökélték, hogy meglátogatják; nekik is csak ez foroghat az eszükben, mert máskülönben, mint maga is tudja, nem keresnek fel jövevényeket. Ennyit megtehet, mert hogy néz ki, ha mi csak úgy beállítunk. - Mire valók az ilyen aggályok? Mr. Bingley bizonyára nagyon szívesen látja magukat; majd átadnak neki néhány sort, amelyben atyai áldásomat adom, ha a lányok bármelyikét feleségül akarja venni - noha a magam részéről a kis Lizzy mellett emelnék szót. - Ilyesmi ne is jusson az eszébe. Lizzy semmivel sem különb a többinél; közel sem olyan szép, mint Jane, és közel sem olyan jó kedélyű, mint Lydia. Persze magának mindig Lizzy volt a kedvence. - Egyikről sem lehet valami sok jót mondani - jegyezte meg az apjuk -, mind csacska, üresfejű teremtés, mint a lányok általában; de Lizzynek fürgébb az észjárása, mint a nővéreinek. - Mondja, Bennet, miért rágalmazza meg így tulajdon gyermekeit? Abban leli örömét, hogy engem gyötör. Semmi tekintettel sincs az idegeimre. - Téved, drágám; nagyon is tisztelem az idegeit. Hiszen régi ismerőseim: legalább húsz év óta állandóan rájuk hivatkozik. - Ó, ha tudná, mit szenvedek! - Remélem, túléli, és megéri még, hogy sok fiatalember költözik erre a környékre, akinek négyezer font az évi jövedelme. - Hiába jönnének húszan is ide, ha nem akarja őket meglátogatni. - Szentül ígérem, hogy valamennyiüket végiglátogatom, persze ha már mind a húsz itt lesz. Mr. Bennet alkatában oly különös módon keveredett a fürge elme, a gunyoros modor, a tartózkodás és a szeszély, hogy felesége huszonhárom évi tapasztalat után sem értette meg jellemét. Mrs. Bennetet könnyebb volt kiismerni: gyarló eszű, csekély tudású, hullámzó kedélyű asszony volt. Mikor elégedetlenség kínozta, idegesnek képzelte magát. Élete feladatának azt tartotta, hogy férjhez adja leányait, vigaszt a látogatásokban és a pletykákban talált. Büszkeség és balítélet - 3/199 - 2. FEJEZET Mr. Bennet az elsők között tette tiszteletét Mr. Bingleynél. Mindjárt kezdetben úgy döntött, hogy meglátogatja, bár feleségének az utolsó pillanatig azt hajtogatta, hogy nem keresi fel, s az asszony a látogatásról csak a következő este szerzett tudomást. A dolog a következőképpen derült ki. Mr. Bennet a második leányát figyelte, aki éppen kalapot díszített, majd hirtelen e szavakkal fordult hozzá: - Remélem, Lizzy, a kalap tetszeni fog Mr. Bingleynek is. - Nem áll módunkban megtudni, mi tetszik Mr. Bingleynek - mondta Mrs. Bennet szemrehányóan -, hiszen nem látogatjuk meg. - De arról megfeledkezik, mama - mondta Elizabeth -, hogy találkozni fogunk vele társaságban, s Mrs. Long megígérte, hogy bemutatja nekünk. - Csak nem képzeled, hogy Mrs. Long ezt megtenné? Neki magának is két unokahúga van. Önző, képmutató nőszemély, nem várok tőle semmi jót. - Én sem - tette hozzá Mr. Bennet -, s ezért örülök, hogy nem szorulunk a szolgálataira. Mrs. Bennet nem méltatta férjét válaszra, de mivel nem tudott magán uralkodni, egyik lányába kötött bele: - Ne köhögj már annyit, Kitty, az isten szerelmére! Kíméld kissé az idegeimet, tönkremennek belé. - Kitty meggondolatlanul szokott köhögni - jegyezte meg az apja -, nem a kellő időben. - Nem szórakozásból köhögök - felelte Kitty durcásan. - Mikor lesz a következő bál, Lizzy? - Holnaphoz két hétre. - Igen, akkor! - kiáltott Mrs. Bennet. - Mr. Long pedig csak előtte levő nap érkezik vissza; így hát be sem mutathatja Mr. Bingleyt, mert ő maga sem ismeri még akkor. - Így hát, drágám, lefőzheti a barátnőjét, mert maga mutathatja be neki Mr. Bingleyt. - Lehetetlen, Bennet, lehetetlen, hiszen magam sem ismerem. Miért kínoz ennyire? - Lám, ez megfontolt beszéd. Kétheti ismeretség valóban igen rövid - ennyi idő alatt nem lehet egy embert kiismerni. De ha mi nem vállaljuk, lesz más, aki vállalja. Elvégre Mrs. Longot és unokahúgait sem lehet megfosztani az esélytől; ő bizonyára szívességnek fogja ezt tekinteni, s ha maga nem hajlandó erre a szolgálatra, én vállalom. A leányok apjukra bámultak. Mrs. Bennet csak ennyit mondott: - Ostobaság, merő ostobaság! - Miért e heves tiltakozás? - kérdezte Mr. Bennet. - Talán ostobaságnak tartja a bemutatkozás formaságait és jelentőségét? Ebben nem értek egyet teljesen magával. Mi a véleményed, Mary? Tudom, hogy a kisasszony sokat töpreng, komoly könyveket olvas, és kivonatot készít belőlük. Mary valami nagyon okosat akart felelni, de nem tudta, mit. - Amíg Mary a gondolatait rendezi - folytatta az apja -, térjünk vissza Mr. Bingleyre. - Mr. Bingleyvel már torkig vagyok! - csattant fel az asszony. - Ezt igazán sajnálom; de miért nem szólt nekem előbb? Ha délelőtt tudtam volna, semmi esetre sem látogatom meg. Kár, hogy így történt; de mivel már tiszteletemet tettem nála, nem zárkózhatunk el az ismeretség elől. A hölgyek meglepődtek - Mr. Bennet éppen ezt akarta elérni -; felesége talán a leányain is túltett, bár Büszkeség és balítélet - 4/199 - amikor az első örömkitörés lecsendesedett, kijelentette, hogy kezdettől fogva ezt várta. - Milyen kedves magától, drága Bennet! Tudtam, hogy végül enged a rábeszélésnek. Tudtam, jobban szereti maga a lányait, semhogy ilyen ismeretséget elszalasszon. Ó, milyen boldog vagyok! És hogy megtréfált bennünket! Még délelőtt meglátogatta, de nekünk eddig egy szót sem szólt. - Most aztán köhöghetsz, Kitty, amennyi jólesik - mondta Mr. Bennet, s közben kiment a szobából, mert már unta felesége elragadtatását. - Milyen nagyszerű apátok van, lányok - szólalt meg Mrs. Bennet, mihelyt az ajtó becsukódott. - Nem tudom, valaha is meghálálhatjátok-e a jóságát - vagy akár az enyémet is. Mondhatom, a mi korunkban nem nagy öröm mindennap új ismerősöket szerezni; de a ti kedvetekért mindent megteszünk. Lydia, szívem, bár te vagy a legfiatalabb, biztosra veszem, hogy Mr. Bingley felkér táncra a következő bálon. - Ó, egy cseppet sem félek! - jegyezte meg Lydia öntelten. - Igaz, én vagyok a legfiatalabb, de a legmagasabb is. Egész este találgatták, mikor fogja Mr. Bingley visszaadni a látogatást, és már azon tűnődtek, mikorra hívják meg vacsorára. Büszkeség és balítélet - 5/199 - 3. FEJEZET Mrs. Bennet hiába kíváncsiskodott: öt leánya segítségével sem bírta férjét rávenni, hogy megfelelő leírást adjon Mr. Bingleyről. Különféle módon ostromolták: leplezetlen kérdésekkel, agyafúrt feltevésekkel, távoli célzásokkal - de Mr. Bennet valamennyiük ügyességét kijátszotta, s végül kénytelenek voltak szomszédnőjük, Lady Lucas közvetett értesüléseivel megelégedni. Lady Lucas igen kedvező véleményt adott. Férje, Sir William el volt ragadtatva Mr. Bingleytől; egészen ifjú, feltűnően jóképű, rendkívül kellemes fiatalember, s ami a legfontosabb, a következő bálon nagy társasággal fog megjelenni. Ki várhatna ennél többet? Aki a táncot szereti, legjobb úton van a szerelem felé; így hát vérmes reményeket tápláltak Mr. Bingley szívét illetően. - Ha az egyik lányom révbe jut Netherfieldben - mondta Mrs. Bennet férjének -, és a többiek is mind jó férjet találnak, akkor más kívánságom nincsen. Mr. Bingley néhány nap múlva viszonozta Mr. Bennet látogatását, és körülbelül tíz percet töltött vele a könyvtárszobában. Abban reménykedett, hogy a fiatal hölgyeket is üdvözölheti, mert sokat hallott a szépségükről, de csak apjukkal találkozott. A hölgyek valamivel szerencsésebbek voltak, mert egy emeleti ablakból megállapíthatták, hogy Mr. Bingley kék kabátot visel, és fekete lovon érkezett. Nem sokkal ezután meghívták vacsorára. Mrs. Bennet már összeállította a fogásokat, amelyekkel háziasszonyként kívánt tündökölni, de Mr. Bingley válasza az utolsó pillanatban az egész dolgot elhalasztotta. Közölte, hogy másnap a városba kell utaznia, ezért nem fogadhatja el megtisztelő meghívásukat stb. Mrs. Bennetet egészen lesújtotta a válasz. El sem tudta képzelni, milyen elfoglaltsága lehet Londonban ilyen rövid idővel azután, hogy Hertfordshire-be érkezett; már-már attól tartott, hogy Mr. Bingley állandóan ide-oda utazik, s nem telepszik meg Netherfieldben, ahogy tőle elvárta. Lady Lucas kissé csillapította aggodalmait, mert úgy vélte, hogy a fiatalember nagy társaságot akar összegyűjteni a bálra, s ezért utazott Londonba. Hamarosan híre ment, hogy Mr. Bingley tizenkét hölgyet és hét urat hoz magával. A leányokat lehangolta a hölgyek nagy száma; a bál előtti napon azonban megnyugodtak, mert értesültek, hogy Mr. Bingley tizenkét hölgy helyett csak hatot hozott magával Londonból, öt nővérét és egy unokanővérét. Mikor pedig a társaság belépett a bálterembe, kiderült, hogy csak öten vannak. Mr. Bingley, két nővére, az idősebbik nővér férje és még egy fiatalember. Mr. Bingley jóképű, kellemes arckifejezésű és könnyed, természetes modorú úriember volt. Csinos, elegáns nővérein azonban meglátszott, hogy társaságbeli hölgyek. Sógorán, Mr. Hurstön meg csak annyi látszott, hogy úriember; barátja, Mr. Darcy azonban hamarosan magára vonta a terem figyelmét magas, előkelő alakjával, finom arcvonásaival és nemes tekintetével; öt perccel belépése után már körbejárt a hír, hogy évi tízezer font jövedelme van. Az urak jóvágású férfinak minősítették, a hölgyek kijelentették, hogy sokkal csinosabb, mint Mr. Bingley. Az este első felében nagy csodálattal figyelték, amíg a modora visszatetszést nem keltett, és a hangulat ellene nem fordult: felfedezték ugyanis, hogy büszke, lenézi a társaságot, és méltóságán alulinak tartja, hogy köztük jól érezze magát. Akkor aztán hatalmas derbyshire-i birtokai ellenére is úgy döntöttek, hogy barátságtalan, kellemetlen a viselkedése, és össze sem lehet hasonlítani barátjával. Mr. Bingley csakhamar megismerkedett minden jelentős személlyel a bálteremben; élénk volt és közvetlen, minden táncot végigtáncolt, haragudott, hogy a bálnak olyan hamar vége van, s megemlítette, maga is rendez házibált Netherfieldben. Az ilyen szeretetre méltó tulajdonságok önmagukért beszélnek. Mennyire más volt a barátja! Mr. Darcy csak egy fordulót táncolt Mrs. Hursttel, egyet Miss Bingleyvel, kitért az elől, hogy más hölgyeknek is bemutassák, és aztán egész este fel-alá járkált a teremben, csak néha szólt egy-egy szót saját társaságához. Jelleméről kialakult az ítélet: a legbüszkébb, legkellemetlenebb ember a világon, s mindenki azt remélte, hogy soha többé nem teszi be ide a lábát. Leghevesebb ellenségei közé tartozott Mrs. Bennet, akinek általában nem tetszett Mr. Darcy viselkedése, de ellenszenve személyes haraggá fokozódott, mert a fiatalember megsértette egyik leányát. Mivel kevés volt a férfi, Elizabeth Bennet két táncot kénytelen volt végigülni; Mr. Darcy egy ideig elég Büszkeség és balítélet - 6/199 -